Az immunrendszer működése: érthetően, ábrákkal

2021. november 25.

Minden egyes nap milliárdnyi, szemmel nem látható organizmus próbálja átlépni testünk külső határait.

Azokat, amelyeknek ez sikerül, a szervezet védekező egysége, az immunrendszer várja, és a legtöbb esetben azelőtt elpusztítja az idegen betolakodót, mielőtt az komoly és tartós kárt okozna.

Az immunrendszer működése rendkívül összetett, a lényeg megértéséhez azonban egyáltalán nem szükséges több száz oldalas tankönyveket beszerezni.

Ennek az összefoglalónak a célja, hogy közérthető módon, a mindennapi életben is hasznos információkat átadva mutassa be hogyan is működik az immunrendszerünk.

Hirdetés

Mi az immunrendszer?

Az immunrendszer feladata a szervezet sajátjának nem tekinthető, potenciálisan káros struktúrák felismerése és eltávolítása.

Ez nem kizárólag magukat a kórokozókat foglalja magában, hanem azokat a saját sejteket is, melyek működése kórossá vált valamilyen fertőzés vagy daganatos átalakulás miatt.

Emellett időnként előfordul, hogy az immunrendszer tévesen a szervezet egyes építőelemeit idegenként azonosítja és azok ellen indít támadást. Ezt a folyamatot nevezzük autoimmun reakciónak.

Az immunrendszer működése leginkább egy összehangolt csapatmunkához hasonlítható, melyben a különböző szereplők mindegyikének megvannak a maga feladatai.   

Az immunrendszer részei

A szervezet védekező rendszeréhez, vagyis az immunrendszerhez tartozó szereplők két fő csoportba oszthatók. 

Az egyik nagy csoportot a veleszületett (nem specifikus/természetes) immunrendszer tagjai alkotják, míg a másik csoportba az adaptív (specifikus/szerzett) immunrendszer elemei tartoznak.

Az immunrendszer részei
A veleszületett és adaptív immunrendszer tagjai - Illusztráció: Medy

Veleszületett (nem specifikus vagy természetes) immunrendszer 

A bőr és a nyálkahártya felszínek tekinthetők a szervezet első védelmi vonalának: a legtöbb kórokozó már itt elbukik. Azok, amelyek ezeken az akadályokon túljutnak, elsőként a veleszületett immunrendszer tagjaival találkoznak.

Hirdetés

A veleszületett immunrendszerhez a következők elemek tartoznak: 

  • falósejtek (fagociták)
  • komplementrendszer
  • természetes ölősejtek, másnéven NK (natural killer) sejtek

Falósejtek (fagociták)

A falósejtek, ahogy a nevük is mutatja, úgy távolítják el az idegen betolakodókat, hogy bekebelezik azokat. Ebbe a csoportba többféle sejt is tartozik, a legismertebbek talán a makrofágok és a neutrofil granulociták.

Falósejtek
Falósejtek - Illusztráció: Medy

Makrofágok

A makrofágok a szövetekben állomásoznak és normál esetben az elhalt sejtek törmelékeit és egyéb anyagokat takarítanak el. A makrofágok gyakorlatilag mindenevők, ezért nemcsak kórokozók megjelenése esetén van jelentőségük.

Tetoválás és az immunrendszer

A tetoválás során sok ezer apró sebet ejtenek a bőrön és azokon keresztül juttatják be az apró festékrészecskéket a bőr középső rétegébe, a dermiszbe. Ezt a természetes immunrendszer idegen behatolásként érzékeli, ezért lokálisan aktiválódik, vagyis az érintett területen gyulladás tünetei (bőrpír, duzzanat, fájdalom) jelennek meg. A festékrészecskéket az éppen ott állomásozó, valamint az odaérkező makrofágok fogják bekebelezni, és mivel megemészteni nem tudják azokat, a tetoválás látható marad. Ha a makrofág elpusztul, a kiszabadult pigmentet egy szomszédos makrofág kebelezi be, így a minta tartósan megmarad.

Hogyan keletkeznek a makrofágok?

A vérképzés helye a csontvelő, ezért a makrofágok a vérben található többi sejtes elemhez hasonlóan az itt található multipotens őssejtekből, számos osztódást követően alakulnak ki. A makrofágok közvetlen elődei a monociták, melyek a csontvelőből kikerülve átlagosan három napot töltenek el a keringésben mielőtt kilépnek a szövetekbe, ahol makrofággá érnek.

Monocita-makrofág
A monociták kilépve a keringésből makrofágokká érnek - Illusztráció: Medy

A makrofágok őrszemként működnek és mindenhol jelen vannak ahol a szervezet határos a külvilággal (pl. bőr, tüdő, bélrendszer). Ha egy baktériumnak sikerül áthatolnia a bőrön vagy a nyálkahártyán, elsőként nagy valószínűséggel egy makrofágba botlik bele. 

Hirdetés

A makrofágok aktívan keresik az idegen mikrobákat: receptoraik (pl. TLR - Toll-like receptorok) segítségével könnyedén felismerik a kórokozókra jellemző molekuláris mintázatokat, majd a baktérium felé veszik az irányt és bekebelezik azt. Ez a folyamat általában gördülékenyen történik, mivel a makrofágok jóval nagyobbak, mint a legtöbb baktérium.

A bekebelezést fagocitózisnak nevezik, mely során a baktérium a makrofágon belül először egy vezikulába (hólyagszerű képződmény) kerül, melyet fagoszómának neveznek. A fagoszóma a makrofágon belül egy lizoszómával egyesül, amely lebontó enzimeket tartalmaz és elpusztítja a baktériumot.

Fagocitózis
A fagocitózis folyamata - Illusztráció: Medy

A sejttörmelékek eltakarításán és az idegen patogének elpusztításán kívül a makrofágoknak van egy harmadik fontos feladata is: az antigénprezentálás. Ez annyit jelent, hogy a bekebelezett baktérium egyes darabjait a makrofág a felszínén speciális receptorokhoz kötve “bemutatja” az immunrendszer más sejtjei számára, így azok is értesülnek a behatolás tényéről.

Mindemellett a makrofágok baktériummal történő találkozást követően kémiai hírvivő molekulákat, ún. citokineket (pl. IFN-γ, TNF) is bocsátanak ki magukból. A citokinek fehérjék, melyek a többi immunsejttel való kommunikációt és a fertőzés helyére történő eljutást segítik. 

Hirdetés

Kisebb mennyiségű kórokozóval a makrofágok általában egyedül is elbírnak, nagyobb invázió esetén azonban a segítségükre sietnek a neutrofil granulociták is.

Neutrofil granulociták

A neutrofil granulociták a makrofágok mellett a legfontosabb falósejtek. Élettartamuk mindössze néhány nap, viszont nagy számban vannak jelen a keringésben (az összes fehérvérsejt kb. 50-70%-a neutrofil granulocita).

A neutrofil granulociták a gyulladás akut fázisában a makrofágok, valamint más sejtek által kibocsátott citokinek és egyéb molekulák érzékelése útján találnak rá a fertőzés helyszínére. Ezt a folyamatot kemotaxisnak nevezzük. A neutrofilek maguk is bocsátanak ki citokineket, melyek az immunrendszer további tagjait aktiválják.

A gyulladás helyén nagy számban lépnek ki az érpályából és rögtön neki is állnak a baktériumok, vírusok, gombák és paraziták elpusztításához.

Hirdetés

A fertőzést következtében kialakuló genny túlnyomó részben elhalt neutrofil granulocitákból áll.

Neutrofil granulocita gyulladás
Neutrofil granulocita elhagyja az érpályát a gyulladás helyén - Illusztráció: Medy

A neutrofilek legfontosabb feladata a behatoló patogének elpusztítása. A makrofágokhoz hasonlóan a neutrofil granulocitákra is jellemző a fagocitózis, viszont nem tartoznak az antigénprezentáló sejtek közé.

Komplementrendszer

A komplementrendszer a falósejtekhez hasonlóan a veleszületett immunrendszer része. A rendszert számos, kis méretű fehérje alkotja, melyeket a máj szintetizál. Ezek a fehérjék inaktív állapotban állandóan és nagy koncentrációban vannak jelen a keringésben és a szövetekben.

A komplement fehérjék kifejezetten gyorsan reagálnak a patogének jelenlétére. Ahhoz azonban, hogy a védekezésben részt vegyenek, először aktiválódniuk kell.

Ez három különböző módon történhet.

  1. Az aktiválódás klasszikus útja az antitestekhez történő kötődés.
  2. Az alternatív út által történő aktiválódás során egyes komplement fehérjék (legnagyobb mennyiségben a C3 komplement fehérje) adott kémiai csoportokhoz (amino- és hidroxilcsoportok) kötődnek a patogén felszínén. Az alternatív út nem kifejezetten specifikus, és annak akár a szervezet saját sejtjei is áldozatául eshetnek, ha a felszínük nem kellő mértékben védett.
  3. A komplement aktiválódás harmadik útja a lektin-indukált útvonal. Ennek során a májban folyamatosan termelődő és a keringésben cirkuláló fehérje, a mannóz-kötő lektin a kórokozók felszínén gyakran jelen lévő mannóz molekulához kötődik, majd az így keletkező komplex fogja aktiválni a C3 fehérjén keresztül a komplementrendszert.

Mi történik a komplement fehérjék aktiválódása után?

A sorra, egymás után aktiválódó komplement fehérjék egy komplexet (MAC - membrane attack complex) képeznek a kórokozó felszínén. Ez a struktúra egy lyukat üt a mikroba külső falán, amely ennek következtében rövid időn belül elpusztul.   

A komplementrendszer másik fontos funkciója, hogy megjelöli a patogéneket, így azokat a falósejtek sokkal könnyebben találják meg és pusztítják el.

Ezen kívül a komplement fehérjék bizonyos darabkái hírvivő molekulákként funkcionálva riasztják és aktiválják az immunrendszer egyéb sejtjeit is.

Természetes ölősejtek (NK sejtek)

A természetes ölősejtek (natural killer, rövidítve NK sejtek) a limfociták közé tartoznak, és ugyanabból a közös elődsejtből jönnek létre, mint a B és a T limfociták.

Ennek ellenére az NK sejteket elsősorban a veleszületett immunrendszer tagjai közé soroljuk, mivel nem rendelkeznek a T limfocitákra jellemző specifikus receptorokkal, viszont azonnal, korábbi találkozás hiányában is reagálnak a patogénekre.

Az NK sejtek tehát gyors választ adnak a szervezetet érintő fenyegetésekre.

Veszély esetén elhagyják az érpályát és kilépnek a fertőzés helyére, ahol gyors osztódásba kezdenek. Nemcsak baktériumokat, gombákat, és parazitákat képesek elpusztítani, de vírussal fertőzött sejteket, illetve tumorsejteket is.

Honnan tudja az NK sejt, hogy melyik sejtet kell elpusztítania?

Vírussal történő fertőződés, illetve tumoros átalakulás következtében a sejtek felszínén eltűnnek bizonyos molekulák (pl. MHC I), mások pedig megjelennek. A természetes ölősejtek ezt a normálistól eltérő mintázatot érzékelik a gátló és aktiváló receptoraikkal, és ez alapján döntik el, melyek azok a sejtek, melyek nagy valószínűséggel fertőzöttek.

Adaptív (specifikus vagy szerzett) immunrendszer

A veleszületett immunrendszer tagjai rendkívül gyorsan, de nem specifikusan reagálnak a kórokozók megjelenésére.

Ez azt jelenti, hogy általános, patogénekre jellemző mintázatokat ismernek fel, és ezek alapján döntik el, hogy a felismert struktúra a szervezet sajátja vagy pedig idegen behatoló.

Ezzel szemben az adaptív immunrendszerhez tartozó egységek lassabban reagálnak a külső fenyegetésekre, viszont az általuk intézett támadás kifejezetten az adott kórokozóra szabottan történik és kiterjed a szervezet egészére, vagyis specifikus és szisztémás.   

A veleszületett és az adaptív immunrendszer számos ponton kapcsolódik egymással és szorosan együttműködik.

Az adaptív immunrendszer nem minden esetben aktiválódik. Kisebb méretű támadások esetén gyakran elegendő a veleszületett immunrendszer válasza. 

Az adaptív immunrendszer fontosabb elemei a következők:

  • antitestek (immunglobulinok)
  • B sejtek (B limfociták)
  • T sejtek (T limfociták)

Antitestek (immunglobulinok)

Az antitestek (más néven ellenanyagok vagy immunglobulinok) specifikus szerkezettel bíró fehérjék, melyek a kórokozó felszínéhez kötődve megjelölik azokat, megkönnyítve az immunrendszer más tagai számára a felismerést. 

A jelenséget, amikor az antitestek hozzákötődnek az eltávolítandó struktúrához, opszonizációnak nevezzük.

Ezen kívül, az ellenanyagok semlegesíthetik a vírusokat azáltal, hogy megakadályozzák azok sejtbe történő bejutását, illetve szaporodását.

Azokat az antitesteket, melyek kötődése a patogén fertőzőképességének elvesztésével jár, neutralizáló antitesteknek nevezzük.

A vírusok a baktériumokkal ellentétben önállóan nem képesek szaporodni, ahhoz szükségük van a sejtek belsejében található szerkezetekre. Ha a neutralizáló antitestek kötődése miatt nem képesek bejutni a sejtbe, akkor azzal egyúttal a sokszorozódás lehetőségétől is elesnek és a sorsuk megpecsételődik.

Hogyan néz ki egy antitest?

Az antitestek négy fehérjeláncból épülnek fel (két könnyű- és két nehézlánc), melyek általában egy Y alakú struktúrát alkotnak.

Minden antitest két antigénkötő hellyel rendelkezik (Fab régiók), melyekkel a kórokozók felszínéhez tud kötődni. Ezen kívül minden ellenanyagnak van egy ún. Fc régiója is, melyhez egyes immunsejtek (pl. makrofágok) a felszínükön található Fc receptorokkal hozzá tudnak kapcsolódni.

Antitest
Az antitest szerkezete - Illusztráció: Medy

Emberekben az antitesteknek öt osztálya fordul elő (IgG, IgM, IgA, IgD, IgE), melyek közül az immunglobulin G, vagyis az IgG teszi ki a keringő ellenanyagok túlnyomó többségét. Ez utóbbi a méhlepényen is átjut és átmenetileg passzív védelmet biztosít a magzat számára.

A különböző osztályokba tartozó immunglobulinok egyes tulajdonságaikat és funkciókat illetően eltérnek egymástól. Az IgA például főként a nyálkahártyák védelmét látja el, míg az IgE allergénekhez és parazitákhoz kötődve vesz részt az immunválaszban. 

A fertőzés kezdeti szakaszában először az IgM szintjének emelkedése észlelhető, ezt követi néhány napos késéssel az IgG mennyiségének növekedése. Azonban amíg az IgM szintje a tünetek megjelenésétől számítva néhány héten belül minimálisra csökken, addig az IgG antitestek egy része tartósan megmarad a keringésben.

Mi a különbség az antigén és az antitest között?

Az antigén egy olyan molekula (legtöbbször fehérje vagy poliszacharid, vagyis szénhidrát), amely beindítja az immunválaszt és az antitest termelést. Az antigén lehet egy kórokozó felszínén található molekula, valamilyen kémiai anyag, pollen, stb.
Az antitestek az immunrendszer aktiválódása következtében termelődő, specifikus Y alakú fehérjék, melyek az antigénhez kötődve segítik az idegen anyag semlegesítését és eltávolítását a szervezetből.

B sejtek

Az antitesteket a B sejtek termelik. A B sejtek (más néven B limfociták) a fehérvérsejtek közé tartoznak, éppúgy, mint a T sejtek, neutrofil granulociták, vagy a makrofágok. 

Keletkezési helyük a csontvelő, az ott található található multipotens vérképző őssejtektől származnak. A B sejtek amellett hogy a csontvelőben keletkeznek, az érési folyamaton is ott mennek keresztül és válnak immunkompetens sejtekké. 

Minden B limfocita több ezer B sejt receptort (BCR) hordoz a felszínén, melyek mindegyike ugyanarra az adott antigénre specifikus, tehát kizárólag azt ismeri fel. Szinte minden szóba jövő antigénre van külön B sejtünk, specifikus receptorokkal.

Eszerint megközelítőleg 100 millió különböző B limfocita kering egyedi B sejt receptorokkal minden egyes ember szervezetében, melyek mindegyike egy-egy antigén felismerésére specializálódott.    

Ha egy B sejt találkozik a felszíni receptorába illő antigénnel, akkor aktiválódás (melyhez általában egy T sejt is szükséges) után gyors osztódásba kezd. Idővel az aktiválódott B limfociták egy jelentős részéből antitest termelő plazmasejt válik, más részük pedig memória B sejtté alakul.

B-sejt plazmasejt memória sejt
B limfociták plazmasejtté illetve memória B sejtté alakulása - Illusztráció: Medy

Mindezek mellett a B limfociták, hasonlóan a makrofágokhoz, az antigénprezentálásban is aktívan részt vesznek.

T sejtek

A T sejtek (más néven T limfociták) nemcsak kinézetre hasonlítanak a B sejtekre, hanem számos egyéb jellemzőikben is: ugyanúgy a fehérvérsejtek közé tartoznak és a csontvelőben keletkeznek.

Míg azonban a B sejtek keletkezésük helyén, a csontvelőben érnek meg, addig az éretlen T sejtek a csecsemőmirigybe, vagyis a tímuszba (innen a T sejt elnevezés) vándorolnak, és ott mennek át az érési folyamaton.

A tímuszban a T sejtek szelekciós folyamatokon mennek keresztül, melyek során a hibásan működő, saját antigént is felismerő sejtek elpusztulnak. Ez egy fontos lépés az autoimmunitás megakadályozása ellen.  

Felszínüket T sejt receptorok (TCR) borítják, melyek a B sejt receptorokhoz hasonlóan antitestszerű struktúrák. Ha ezekhez a specifikus receptorokhoz antigén kötődik, akkor a T sejt osztódásba kezd.

A B sejtekkel ellentétben a T sejtek nem termelnek antitesteket. Ehelyett más immunsejtek aktivációjában és érésében (helper T sejt), a fertőzött sejtek elpusztításában (citotoxikus T sejt), és az immunválasz szabályozásában, valamint a kóros immunreakció megakadályozásában (regulatórikus T sejt) vesznek részt.

T-sejt típusai
A T sejt típusai - Illusztráció: Medy

Hogyan és mikor aktiválódik az adaptív immunrendszer?   

Ahogy korábban már volt róla szó, az adaptív immunrendszer nem minden esetben aktiválódik, amikor a kórokozók átlépik a szervezet külső határait. Kisebb fertőzések esetén, sokszor a veleszületett immunrendszer válasza is elegendő a patogének eltávolításához.

Ha a veleszületett immunrendszer nem képes kontrollálni a fertőzést, akkor lépnek a színre az adaptív immunrendszer tagjai.

Egy kórokozó jelenlétét elsőként a veleszületett immunrendszer tagjai észlelik. Gyakorlatilag ők döntik el, hogy a veszély valós vagy sem. A limfociták felszínén található receptorok önmagukban nem közvetítenek elegendő információt arról, hogy a receptorhoz kapcsolódott antigén igényel-e immunválaszt vagy sem.

A T limfociták akkor aktiválódnak, amikor a receptoraik felismernek egy antigénprezentáló sejt (pl. makrofág) felszínén bemutatott antigént. Ahhoz, hogy az aktiválás sikeresen megtörténjen, ezeknek az antigének MHC molekulákhoz kötötten kell megjelenniük a sejt felszínén, és egyéb kostimulációs faktorok jelenléte is szükséges.

Antigénprezentálás
Az antigénprezentálás folyamata - Illusztráció: Medy
Mi az MHC (fő hisztokompatibilitási komplex)?

Az MHC molekulák fő feladata a különböző antigének bemutatása az immunrendszer sejtjeinek. Két osztályukat különböztetjük meg.
Az MHC I molekulák minden sejtmaggal rendelkező sejt felszínén megtalálhatóak, és többnyire a citotoxikus (CD8+) T limfocitákat értesítik arról, hogy mi zajlik a sejt belsejében. Ez különösen vírusinfekció során hasznos, hiszen az immunsejtek máshogy nem tudnának információt szerezni arról, hogy egy sejt fertőzött-e.
Az MHC II molekulák ezzel szemben csak az antigénprezentáló sejtek (APC) felszínén jelennek meg, és a sejten kívüli behatolóról adnak információt, melyet az APC fagocitózissal bekebelezett. MHC II által aktiválódnak például a helper (CD4+) T limfociták.

A B limfociták aktiválódásához a receptroraikhoz kötődő antigén mellett általában egy helper T sejttel történő interakció is szükséges, bár egyéb aktiváló mechanizmusok is léteznek. 

Az adaptív védekezőrendszer tagjainak meg kell tanulniuk, mi az ami veszélyt jelent, és mi az, ami nem.  

Az szerzett immunrendszer válasza gyakorlatilag a veleszületett immunrendszer ítélőképességén múlik. Ez utóbbi aktiválja ugyanis az adaptív rendszer immunsejtjeit és a fertőzés helyére is többnyire a veleszületett rendszer irányítja őket. 

Fontos különbség a két rendszer között, hogy az adaptív immunrendszer memóriával rendelkezik, vagyis ha korábban már találkozott egy patogénnel, akkor a következő találkozáskor már “emlékezni” fog rá, vagyis sokkal gyorsabban fog reagálni, mint az első alkalommal. 

Ezen a jelenségen alapulnak a védőoltások is, melyek során általában a teljes elölt (vagy élő legyengített) kórokozót vagy annak egy kis darabkáját juttatják be a szervezetbe (a legújabb mRNS és DNS alapú technológiák már a szervezet sejtjeivel termeltetik meg az antigént). Így amikor az egyén megfertőződik az adott kórokozóval, a vakcinának köszönhetően már rendelkezik memória sejtekkel és keringő antitestekkel. Ezáltal a szervezet hatékony immunválaszt tud adni azelőtt, hogy a patogén túlságosan elszaporodna és komolyabb kárt tenne a szervezetben.  

A nyirokrendszer szerepe

A kardiovaszkuláris rendszer mellett általában kevesebb szó esik a nyirokrendszerről, mely szintén a keringési rendszer része. Az adaptív immunrendszer működése szempontjából azonban a nyirokereknek és a nyirokcsomóknak kitüntetett szerepe van.

A nyirokkeringés egyik alapvető feladata, hogy visszavezesse a szövetekbe kiszivárgott folyadékot (nyirok) a vénás rendszerbe. Másik fontos szerepe, hogy hozzájárul a veleszületett és az adaptív védekezőrendszer tagjai közötti kommunikáció sikerességéhez. Az antigénprezentáló sejtek és a limfociták a másodlagos nyirokszervekben találkoznak egymással, és itt történik az idegen antigének bemutatása is. Ilyen másodlagos nyirokszervek a nyirokutak mentén található nyirokcsomók is.

Miért van szükség egy ilyen találkozó pontra?

Azzal, hogy egy makrofág, vagy más antigénprezentáló sejt a nyirokcsomóban (vagy egyéb másodlagos nyirokszervben) várja a keringő limfocitákat, a találkozásnak sokkal nagyobb az esélye. Így a megfelelő limfociták sokkal gyorsabban aktiválódhatnak és az immunválasz is hatékonyabb lesz.

A veleszületett és az adaptív immunrendszer összehasonlítása

Veleszületett immunrendszer Adaptív immunrendszer
Reagálási időazonnali reagálás (percek)késleltetett reagálás (napok)
Főbb sejtes és humorális elemeimakrofágok, neutrofilek, természetes ölősejtek, dendritikus sejtek, bazofil és eozinofil granulociták, hízósejtek, komplement fehérjék, antimikrobiális peptidekB sejtek, T sejtek, antitestek
Immunválasz típusanem specifikusspecifikus
Mit ismer fel?kórokozók jelenlétével összefüggő általános molekuláris mintázatokatantigéneket
Immunológiai memórianincsvan
Autoimmunitás valószínűségekicsimagasabb
Reakció ugyanazzal a kórokozóval történő későbbi újrafertőződés eseténváltozatlan immunválaszgyorsabb és hatékonyabb immunválasz
Hatékonyságkisebb, lokalizált fertőzések esetén hatékonykiterjedt, szisztémás fertőzések esetén is hatékony

Mi a különbség a humorális és a sejtes immunitás között?

Mind a természetes, mind pedig a szerzett immunrendszer rendelkezik sejtes és humorális elemekkel is.

A veleszületett immunválasz sejtes elemei közül fontos szerep jut a fentebb már említett különböző falósejteknek és természetes ölősejteknek. A veleszületett rendszer tagjai közül a T limfociták látnak el a sejtes immunitáshoz szorosan kötődő feladatokat. 

A humorális immunitás legfontosabb tagjai az antitestek (és az őket termelő B sejtek), valamint a természetes immunrendszerhez tartozó komplement fehérjék.

A humorális és a sejtes immunválasz egységei minden esetben szorosan együttműködnek egymással.

Az immunrendszer működése: összefoglalás

Immunrendszer nélkül a szervezetünkbe jutó egyetlen baktérium vagy vírus is halálos fenyegetést jelentene. A Földön élő állatok túlnyomó többsége kizárólag veleszületett immunrendszerrel rendelkezik, a gerinceseknek, köztük nekünk is, viszont adaptív védekezőrendszerünk is van, mely kiválóan egészíti ki, és működik együtt a természetes rendszerrel.

Amikor néhány kórokozó áthatol a külső védelmi rétegek valamelyikén, a veleszületett immunrendszer sejtjei felismerik a rajtuk található jellegzetes molekuláris mintázatokat és bekebelezik őket. Ezzel párhuzamosan a komplement fehérjék is aktiválódnak és a behatolók felszínéhez tapadnak: ezzel egyrészt megjelölik őket a falósejtek számára, másrészt képesek lyukat ütni a patogén membránján elpusztítva azt.

Az immunválasz energiaigényes folyamat, ezért a szervezet alapvetően mindig az adott helyzethez igazítja az védekezés mértékét. Kisebb fertőzésekkel a legtöbb esetben a veleszületett rendszer tagjai is megbírkóznak, ezért általában felesleges az adaptív rendszer aktiválása, hiszen mire ez utóbbi beindulna, a falósejtek és a komplementrendszer már valószínűleg régen kiiktatta a behatolókat.   

Amennyiben a fertőzést a veleszületett rendszer nem képes kontrollálni, aktiválódnak az adaptív védekező mechanizmusok. Ennek legfontosabb elemei az antitesteket termelő B sejtek és az őket aktiváló T sejtek. Az antitestek kifejezetten specifikusak az immunválaszt beindító adott antigénre.

Amikor a fertőzés lezajlott, keringő antitestek, valamint memória T és B sejtek maradnak vissza, melyeknek köszönhetően a következő alkalommal az adaptív rendszer már sokkal gyorsabban és hatékonyabban tud fellépni az adott kórokozóval szemben.

Ha hasznosnak találtad a cikket, oszd meg másokkal is:

Szerző: Dr. Móra Balázs
Iratkozz fel ingyenes és hasznos tartalmakért!
Ezek is érdekelhetnek: